3. rész

Üdv, drágák. Megérkeztem egy újabb fejezettel. Nos, észre vettem valamit. Régebben sokkal több komi volt, pipák se nagyon vannak, és azért ez egy kicsit elszomorít... Valami gond van? Nagyon örülnék, ha ismét írogatnátok, mert így nem sok értelme van a dolognak. :/
A rész kicsit rövid lett, amiért bocsánatot kérek. A következő hosszabb lesz!

xxBoo

Szeptember 3., vasárnap

Az egyik legzsúfoltabb hétvégém. De a legjobb is. Nos, kezdjük szombattal.
A napfelkelte csodás dolog. Látni, ahogy a Nap előbotorkál a házak között, fel az égre, tényleg gyönyörű. Csak nekem edzésre kellett elmennem, hajnalban. És igen, ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogyha nem járnék mindig úszni, akkor nem lenne kerek az életem. Ez már a részemmé vált, nem tudnék tőle elszakadni. Több, mint hobbi. Sokkal több.
Edzés után itthon voltam, és a konyhában ülve nyomkodtam a laptopot. Rinával közben megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolni, és magyarán csavargunk egyet. Így kettőig ezzel elvoltam. A nap további részében elmentünk Anyával kaját venni, utána pedig Apuval tévéztünk a nappaliban.

A vasárnapom elképzelésem szerint, ugyancsak semmit tevéssel telt volna. Így a szokásomhoz híven, reggel miután felkeltem a fürdőszobába vonultam, majd megreggeliztem. Mint általában mindig, most is a nappaliban gubbasztottam, és  Looney Tunes maratont tartottam. Valószínűleg senkinek nem árulnám el, hogy tizenöt évesen csillogó szemekkel nézem ezt a sorozatot. Nem, ez több, mint valószínű.  Szinte egész nap Apával voltam, mivel Anyának mindenfelé tárgyalásra kellett mennie. Ebédre megpróbáltunk valami olyat készíteni, amitől nem kapunk étel mérgezést. Végül inkább a pizza rendelésnél maradtunk. Fő a biztonság.
Igen, nagy valószínű, hogy Anya nélkül éhen halnánk, és ellepne minket a kosz. Lám csak egy fél napra ment el, és máris akadályba ütköztünk. Na de ez egy Anya dolga.
Miután Apuval megettük az ebédet laptopommal együtt kiültem az erkélyre, egy pohár limonádé társaságában. Imádok ott ülni. A kert - Apa munkájának köszönhetően - tele van szebbnél-szebb virágokkal, növényekkel és az egész úgy néz ki, mint egy erdő, vagy nem is tudom. Tehát itt ültem kint a pallózott teraszon, szürcsölgetve a limonádémat, és közben Facebookon Dáviddal beszéltem. Igen, azzal a Dáviddal. Először én se értettem, hogy mi okból írt pont rám, de már nem is törődtem vele. Nagyon jól elbeszélgettünk, kezdem megkedvelni. Szintén szóba jött az úszás, aztán mesélt magáról egy kicsit, majd én is. És ekkor felfedeztem, hogy van egy dolog amiben nagyon különbözünk. Amíg neki már most nagy társasági élete van, mindig hívják minden hova, sok barátja van és körülbelül ugyanennyi rajongója, nekem az életem az úszásról szól, minden délutánomat itthon töltöm, és nem igazán kell dicsekednem a barátaim létszámával. Ennek ellenére, sok apró közös dolgot felfedeztem magunkban. Nem, nem nagy dolgok de még is csak jelentenek valamit. Gondolkodásomat, és beszélgetésünket Anya zavarta meg :
- Szia! - köszöntem, majd leült mellém. Az ablakot villámgyorsan leraktam az asztalra, és felé fordultam : - Milyen napod volt? - mosolyogtam.
- Zsúfolt. Neked nem kéne már pakolni? - szögezte nekem a kérdést. Magamban elmormoltam egy 'Köszi, nekem fantasztikus.' mondatot, majd az órára néztem. Fél óra múlva kezdődik az edzésem. Hitetlenkedve pislogtam a képernyőre, nem hittem volna, hogy ennyit beszéltünk Dáviddal.
- De - motyogtam, majd felpattantam a székből laptopommal együtt, majd feltrappoltam a szobámba. Miután elköszöntem Dávidtól, és megígértem neki, hogy ha haza érek írok, elővettem a táskámat, majd körbejártam a házat a cuccaim felkeresésével. Mikor mindent sikeresen elraktam, a bejárón váró Apuhoz siettem, aki elvitt edzésre.

Hullafáradtan estem be a házba, minden izmom fájt a harminc hossz háttól. A vacsorát sem kívántam, pedig ilyenkor mindig nagyon éhes vagyok. Így aztán elmentem gyorsan lezuhanyoztam, és úgy gondoltam, hogy majd utána írok Dávidnak. A kedvenc dalomat dúdolgatva mostam a fogamat, majd átmentem a szobámba ugyan ezzel a dallammal a fejemben. Felvettem a pizsamámat, majd beugrottam az ágyba. Hamar bejelentkeztem, ujjaimmal szinte alig érintettem a billentyűket. Még csak az értesítéseket csekkoltam, de már is felugrott az a bizonyos ablak. Mosolyogva írtam vissza neki, és ez így ment még nagyon sokáig. Fél egy volt mikor legközelebb az órára néztem. Gyorsan bepötyögtem a következőket :

" Ú, jól elszaladt az idő. Jobb lesz ha megyek. Holnap találkozunk. Szia, jó éjt.☺ " 

 Beletelt pár másodpercbe mire látta, majd vissza írt. Boldogan olvastam el az üzenetet :

" Oké, megyek én is. Szia, szép álmokat! "

 Lecsuktam a laptopom tetejét, majd az asztalomra raktam. Fejemet a puha párnáim közé hajtottam, másra sem tudtam gondolni, csak erre a napra. Nagyon megkedveltem Dávidot, nem hittem volna, hogy ilyen jó fej és a hírneve ellenére egyáltalán nincs elszállva magától.

2. rész

Találkozás

Kedves blogolvasók! Először is köszönöm szépen a hat feliratkozót, és azt, hogy mindig kapok visszajelzéseket. Sokat jelentenek higgyétek el! :) A másik dolog, amit mondani akartam, hogy Beka karaktere/képe megváltozott. Remélem senki nem nézi rossz szemmel. :)

Jó olvasást!

xxBoo

Szeptember 2., péntek

Azt hiszem életemben először most boldogan, üdén, teli energiával keltem. Lehet, hogy ez csak az év első péntekének a hatása, vagy az, hogy kivételesen vártam, hogy visszamenjek abba a közösségbe.
Boldogan lépkedtem a fürdő és a szobám között, ameddig elkészültem. Ma egy egész egyszerű szerelést sikerült összehoznom.
- Jó reggelt! - köszöntem Anyának, mikor a konyhába értem. A hűtőhöz léptem, ahonnan elővettem a tejet.
- Neked is - mosolygott, majd a rántottájával a kezében leült az asztalhoz - Mitől van ilyen jó kedved? - kérdezett, miközben egy müzlis tálat halásztam elő az alsó szekrényből.
- Még magamnak sem merem be vallani, de már vártam, hogy suliba mehessek - magyaráztam. Anya csak tágra nyílt szemekkel nézte, ahogyan gyors tempóban felfalom a reggelimet, és nem akarta elhinni, amit mondtam. Pedig teljes mértékben igaz volt. Már az első naptól kezdve szimpatikusak az osztálytársaim, az iskola, a tanárikar és úgy minden.
Miután végeztem az evéssel, felmentem a szobámba és összepakoltam a táskámat. Alig kellett pár könyvet elpakolnom, így viszonylag könnyű volt.
- Apa? - kérdeztem Anyát, mikor az előszobában húztam a cipőmet.
- Már elment dolgozni, de ha szeretnéd, én is szívesen elviszlek - ajánlotta fel, de nem éltem a lehetőséggel. Túl szép nap volt ez ahhoz. Kilépve az ajtón ismét megcsapott az a bizonyos illat, amit úgy imádok. Mélyen magamba szívtam, majd utamra indultam. Kirángattam a zsebemből a fülesemet, és Nina Nesbitt Stay Out-ját hallgatva ballagtam az utcákon.

- Hé, Beka! - hallottam mögülem egy hangot, de a zene miatt csak halkan. Kirántottam a zsinórt a fülemből, és hátrafordultam. Rinával találtam szembe magam. Hosszú, barna haja lazán omlott a vállra, pilóta napszemüvege pedig a feje tetejére volt tolva.
- Szia - köszöntem vidáman. Nem messze voltunk a sulitól, így nem sokáig kellett gyalogolnunk. Szóba jött, hogy elmehetnénk esetleg vásárolni, mert neki ma nincs edzése.
- Sajnos, nekem van - húztam el a szám szélét.
- Ó, pedig tök jó lett volna! Amúgy is szerettem volna új cuccokat, ezek már nagyon gagyik - legyintett, mire végig néztem rajta. Csak most vettem észre, hogy mennyi kiegészítő lóg a kezén, illetve a nyakán. Nem, nem vitte túlzásba, sőt igazán ízléses volt. Egy szó, mint száz, szerintem cseppet sem gagyik a cuccai.
A sulihoz érve ismét egy egész hadseregnyi diák zsongott az udvaron. Nehezen átjutottunk a tömegen, majd tanácstalanul megtorpantunk az aula közepén.
- Hol lesz óránk? - kérdezte, mire én megvontam a vállam amolyan 'fogalmam sincs' stílusban. Ekkor valaki megszólalt mögülem :
- Ismét a tízesben leszünk - mosolygott az egyik osztálytársunk, Dávid. Először Rinára nézett, de pillantása csak futólag érintette őt. Ezután rajtam pihent meg a tekintete.
- Köszi - mosolyogtam, majd mindannyian a lépcső felé indultunk. A folyosón lévő padokon már pár diák tanyázott, várva, hogy megérkezzen a tanár és bepakolhassanak. Egyébként Dávid velünk maradt, és egész jól elbeszélgettünk. Szóba került az úszás és látszólag nagyon érdekelte a dolog, mivel egy folytában arról kérdezett, én pedig boldogan válaszoltam mindenre.
Szünetekben Rinával továbbra is a szilvafa árnyékában ültünk, de Dávid már oda nem tartott velünk.

Az órák egyébként hamar elteltek, mindegyiken szinte csak ismerkedtünk a tanárral és az éves tantervvel. Mondanom se kell, az osztály nagy része nyitott szemmel aludt. Csak azt nem tudom, hogy mi lesz akkor, mikor majd tényleg belekezdünk a tananyagba?
Tanítás után Rinával - csak úgy, mint tegnap - együtt gyalogoltunk hazáig. Persze a duma most is ment, mindig akadt valami, amiről tudtunk beszélni. A házunk előtt elköszöntünk egymástól, majd az ajtóhoz ballagtam. A szokásos 'Megjöttem!' kiáltás után a szobámba trappoltam. Táskámat az íróasztalom mellé dobtam, majd leültem a gép elé. Automatikusan a Facebookot nyomtam be, de semmi érdekeset nem láttam. Mindössze pár nyári képet, amik még most kerültek fel, na meg az elmaradhatatlan pénteki posztok. Kicsit elszomorodtam a kiírások láttán. Mindenkinek volt valami programja, nekem pedig ismét az uszodába kellett mennem. Nagyot sóhajtottam, majd lecsuktam a laptop tetejét. Összepakoltam a cuccomat, de mielőtt elindultam volna, a konyhában ettem egy keveset. Apa dolgozott, így gyalog kellett elmennem edzésre.
- Csókolom! - köszöntem a portás néninek, aki úgy tűnik előkerült tegnap óta.
- Szervusz, aranyom - mosolygott kedvesen. Az öltözőmben hamar sikerült átvennem az úszódresszemet, így Medgyesihez igyekeztem. Törölközőmet ledobtam a székre, telefonomat pedig a tetejére ejtettem. Nem sokszor hozom le a mobilom, de most valamiért mégis magammal hoztam.
- Kezdjük egy hossz gyorssal, azt lemérem, majd huszonöt hát aztán még meglátom hogy mi legyen - utasított. Kicsit meglepődtem, mert csak akkor kell ennyit leúsznom, ha verseny előtt állunk. Megvontam a vállam, majd felálltam a rajtkőre. Szemüvegemet megigazítottam, és miután megszólalt a síp, próbáltam minél messzebbre ugrani. Minden erőmmel azon voltam, hogy a két hosszat a legkevesebb idő alatt ússzam le. Elérve a medence másik végét egy fordulattal, alig érintve a falat visszafelé kezdtem el iramodni. Az utolsó tíz méteren még gyorsabban szeltem a vizet, majd megálltam a kiindulási pontnál.
- Remek idő! - pislogott nagyokat a stopper órára - Négy másodperccel jobb volt, mint az előző mérésen! - magyarázta vidáman. Ezután neki álltam a huszonöt hossznak. Tudni kell, hogy kifejezetten utálom a hátat. Valahogy sosem ment, mindig is ebben voltam a legrosszabb. Az idő nagyon lassan telt, a karjaim már rettenetesen sajogtak, és a hátam is elgémberedett. Pedig még alig tartottam a felénél.
Mikor nagy nehezen végre sikerült elvégeznem a feladatomat, fájó végtagokkal másztam ki a medencéből. Medgyessi meg gratulált a szép időért, és hogy kitartóan leúsztam a huszonöt hátat.

Hulla fáradtan estem be a házba. Kiáltani sem volt erőm, így csak felballagtam a szobámba, súlyos táskámmal a vállamon. Kivágtam a szobám ajtaját, és ledobtam a cuccom. Rögtön a gépet vettem az ölembe, majd az ágyra huppantam. Házit egy-két tanár már adott fel, így azokat közben hamar megcsináltam ( nem vagyok stréber, á ). Az est hátra levő részében, vagy a laptopot nyomkodtam, vagy a távirányítót. Vacsi után elvonultam a fürdőszobába, és vettem egy egy órás habfürdőt, ami nagyon jól esett.
Miután elköszöntem Rinától, kikapcsoltam a gépet és a fejem a párnáim közé hajtottam, elgondolkoztam, hogy mennyire örülök, hogy ebbe a suliba kerültem. Az osztály fantasztikus, Rinával jól kijövünk, Dáviddal is ismerkedünk, a tanárok jó fejek, és még sorolhatnám. Egy szóval, azt hiszem ha az életben eddig még nem voltam, most nagyon boldog vagyok!

Ha elolvastad, kérlek véleményezd legalább pipával, de nagyon nagyon nagyon boldog lennék, ha megjegyzést írnál. :)xx